COMPEXPO A COMPEXPO Számítástechnikai, Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. amerikai-magyar érdekeltségű vegyes vállalat 1990-ben alakult az azonos nevű és az akkor már 3 éve működő leányvállalatból. A COMPEXPO tagja a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának. A COMPEXPO Kft. tevékenységi körei * Rendezvényszervezés A rendezvényeket - kiállítások, konferenciák, szakvásárok, sajtótájékoztatók, fogadások, gyáravatók és jubileumi ünnepségek, valamint egyéb rendezvények - részben saját ötlet alapján fővállalkozásban (COMPFAIR, R3 Randevú a Rendezvények Rendezvényén, Enteriőr-Miliő), részben saját ötletként társvállalkozásban, részben megbízott vállalkozóként (pl. KRIMINALEXPO) szervezi. * Belföldi vidéki rendezvényei szervezésére 2003-ban alapította a COMPEXPO STÚDIÓ Kft.-t, melynek a COMPEXPO Kft.-n kívül alapító tagja még a TRIFOLIUM Kft. és az EXPO STÚDIÓ Bt. A COMPEXPO STÚDIÓ Kft. szervezi és rendezi a szolnoki, jászberényi, miskolci, gyöngyösi, karcagi, ózdi városi vásárokat - más egyéb rendezvények mellett, mint pl. az egri turisztikai vásár. * Rendezvény-kivitelezés Saját rendezvényei, kiállításai kivitelezését fővállalkozásban szervezi. Ezen túlmenően, az év során több más mintegy 15-20 egyéb kiállítás/vásár résztvevőinek kivitelezői megrendelésén dolgozik. * Külföldi szakkiállítási részvétel menedzselése Több mint ötéves szakmai tapasztalattal, eseti megbízás alapján vállalja és végzi, magyar cégek különféle külföldi kiállításokon való részvételének teljes körű bonyolítását. A COMPEXPO referenciamunkái A korábbi évek munkáiból: * Interparlamentális Unió kongresszusának technikai kivitelezése (1990.) * Nemzetközi sajtóközpont üzemeltetése Bush elnök látogatásakor és a hazai demokratikus választások idején (1990.) * Konrad Adenauer Stiftung magyarországi irodájának megnyitása alkalmából adott fogadás megszervezése, kivitelezése (1991.) * EULAR (Reumatológus Világkongresszus) és a 6000 résztvevős Immunológiai Világkongresszus rendezésében való közreműködés, a rendezvények számítástechnikai bonyolítása (1991.) * BAYER cég alakuló magyarországi orvoslátogató részlegének ünnepi fogadása megszervezése, kivitelezése, bonyolítása (1992.) * EBRD (Európai Beruházási és Újjáépítési Bank) közgyűlésének technikai kivitelezése (1992.) * Közreműködés az EBESZ rendezvények (1994,1995) technikai kivitelezési munkáiban * Közreműködés a NOB 104. ülésének technikai rendezésében, kivitelezésében * KRIMINALEXPO Nemzetközi Biztonsági, Védelmi, Informatikai, Környezetvédelmi Szakkiállítások és Konferenciák fővállalkozású megrendezése (1992-től) * COMPFAIR Nemzetközi Számítástechnikai Szakkiállítás és Szakvásárok fővállalkozású megrendezése (1988-tól) * Hungarian Fitness Show* Nemzetközi Sportrendezvények és a FITNESS Szakkiállítás és Vásárok fővállalkozású megrendezése (1994, 1995, 1996) * II. Nemzetközi Protokoll Konferencia és Kiállítás szervezése, kivitelezése (1996.) * Európai Igazságügy-miniszterek Találkozójának megrendezése (1996.) * Ügyészek Nemzetközi Szervezete közgyűlésének és konferenciájának megrendezése (1996.) * Tendence Frankfurt szakkiállításon részt vevő magyar cégek részvételeinek megszervezése, standjainak helyszíni kivitelezése, üzemeltetése 1996-tól évente, fővállalkozásban * Enteriőr-Miliő Nemzetközi üveg, porcelán, kerámia és beltéri dekoráció szakkiállítás és vásár fővállalkozású szervezése, kivitelezése (1997-től évente) * Ambiente Frankfurt am Main szakkiállításon részt vevő magyar cégek kiállítási részvételénekmegszervezése, standjainak helyszíni kivitelezése, üzemeltetése, 1997-től évente. * Ajka Kristály Üvegipari Kft. önálló jubileumi kiállításának megtervezése és kivitelezése a BudapestiIparművészeti Múzeumban (1999.) * 1997-től az R2 * Rendezvények Rendezvénye szakkonferencia és szakkiállítás szervezése és lebonyolítása évente * Hotelbiztonsági Konferencia szervezése, lebonyolítása (1999.) * „Israel in Hungary” (Izrael Nemzeti Kiállítása) Hotel Hyatt Regency Budapest, a kiállítás teljes körűkivitelezése (1999.) A 2000. évi munkákból * ZENNER (D) cég aradi gyára avató ünnepségsorozatának megszervezése * 8. SZOLNOK EXPO Nemzetközi kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * JÁSZEXPO Kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * 8. VÁSÁR AGRIÁBAN egri kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése A 2001. évi munkákból * KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL Nagykunsági Kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * 9. SZOLNOKI Nemzetközi Kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * 4. JÁSZ EXPO Nemzetközi kiállítás és vásár teljes körű szervezése és kivitelezése * VÁSÁR AGRIÁBAN Nemzetközi kiállítás és vásár teljes körű szervezése és kivitelezése A 2002. évi munkákból * GYÖNGY EXPO kiállítás és vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * SZOLNOK EXPO Kiállítás és Vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * JÁSZ EXPO Kiállítás és Vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * VÁSÁR AGRIÁBAN Nemzetközi Kiállítás és Vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * MISKOLCI VÁSÁR Nemzetközi Kiállítás és Vásár teljes körű szervezése, kivitelezése * KÁRPÁT INDUSTRIAL MISKOLC Ipari Szakkiállítás és „Innovatív termék és technológia” konferencia teljes körű szervezése, kivitelezése A 2003. év munkáiból * 10 éves, 3 napos jubileumi ünnepség és szakmai programok szervezése a német Zenner cég aradi gyárának * A 152. DÉDESI VÁSÁR szervezése A 2004. év munkáiból * 13. Kriminálexpo IT-SEC nemzetközi biztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, katasztrófavédelmi és informatikai konferencia és szakkiállítás * 154. Dédesi Vásár szervezése |